Érdekes latolgatni, hogy milyen színű lesz a baba szeme

hangulatok

Nem, nekem semmi ilyesmi nem volt és nem is lesz a hasamban. Amikor valakinek a fejéből úgy tíz éve kipattant a pocaklakó szó, biztos eredeti és cuki volt, mára viszont nem tudok ennél elcsépeltebb és idegesítőbb szót. A gugli 196.000 találatot dob ki rá,  ahogy nézem a legtöbben saját gyermeküknek adják ezt a roppant frappáns nevet. Sajnos addig jutottam, hogy önmagában a pocak és a poci is borzolja az idegeimet. (A poci főként egy termetes görögdinnyére hajazó has esetén vicces.)

Amikor először találkoztam szülészemmel, még semmit nem tudtam róla. Csak annyit, hogy felkapott, hogy csak kedves rokonom protekciójával tudtam hozzá bejutni, de hogy mennyire a természetes szülés híve, azt nem tudtam róla. Így aztán első találkozásunkkor szemrebbenés nélkül kérdeztem a kedves mosolyú doktor urat, hogy lehet-e nála császárral szülni, mert én olyan mérhetetlenül rettegek és én – bár sok millióan túlélték – nem fogom kibírni. Nagyot nevetett. És milyen igaza volt. Életem két legszebb emléke a két (normál) szülésem, nem cserélném el őket a császármetszés műtétjének emlékével.

Paul, a férjem, Bethany, a lányom és én egy este a városházán voltunk, amikor az ott megrendezett esemény egyik médiuma rám mutatott és azt mondta, hogy gyereket várok. „Esélytelen” gondoltam önelégülten. „Szoptatok.”

A szoptatás egy fantasztikus, természetadta védekezési mód sok nő számára (nem mindenkinek), egészen addig amíg csak és kizárólag, kevesebb mint 4 óránként szoptat. Ha csak egyetlen alkalommal is ennél nagyobb a kihagyás két szoptatás között – 6 óra például –, vagy időközben visszatért a menstruációs ciklus, akkor az ovuláció feltehetően megtörténik és így a szoptatás már nem megfelelő védekezési mód.

Nevet választani a gyereknek – jó program, nekem szinte ajándéknak tűnt, hogy én adhatok nevet valakinek. Nézni, ahogy ki erre, ki arra húzza a száját, kérdez vissza, hogy: -MIIII? – na ez már nem olyan jó móka.