szülőszoba | shop | új kollekció | rólunk | kapcsolat | partnerek | video | english
logo
 

 Menjünk mááááááááááááááááááár!

2014-07-25

A pontosság megtestesült mintaképe – ez voltam én egykor, két gyerekkel ezelőtt. Mindenhová időben vagy épp idő előtt érkeztem. Rám soha senki nem várt, ellenben én mindig mindenkire vártam. Mégsem tudtam leszokni jó tulajdonságomról: mindig mindenhová pontosan érkeztem. Az első gyerek születése már próbálta alapjaiban ingatni ezt a dolgot, de nem, ekkor még nem gyűrt maga alá a pontatlanság. Egy gyerekkel el tudok időben indulni, egy gyerekkel nem kell (annyit) veszekedni, hogy öltözzön, menjünk már. Kettővel ez exponenciálisan megnőtt – azaz nem kétszer, hanem legalább négyszer annyit kell jártatnom a szám. Az eredmény: 10-30 perces késés. Mindig, mindenhonnan.

 

Elmondom hogyan zajlanak a reggelek. Felkelünk, viszonylag korán, 6- fél 7-kor már mind a négyen talpon vagyunk. Az indulási időpont, a fél 8- 8 oly messzinek tűnik ilyenkor, hogy egy-két kávé simán belefér még. Emailek átnézése, délutáni logisztika átbeszélése – és hipp-hopp máris 7 óra van. Gyerekek még játszanak, ilyenkor aztán teljes az egyetértés, olyan boldogságban tologatják az autókat, mintha előző este nem egymás haját tépték volna ugyanezen játék közben. Szülő közben egyre gyakrabban pislant az órájára, igen, most még meg lehet úszni a kapkodást, ezért bizonyos időközönként felszólítja őket: most már vége a játéknak, fel kellene öltözni. Fülük botját sem mozdítják. Ezen a ponton el szoktunk vitatkozni az apával (újabb 5 perc veszteség), hogy van-e értelme a saját rohangálásom közben ezt így odavetni. Szerinte nincsen. Szerintem sincs, de rutinból ez jön: fiam öltözz. Eléjük kell állni, és fel kell őket szólítani. Ez általában azzal jár, hogy elkezdenek ugyan vetkőzni, öltözni azonban nem, ezért ezután két félpucér gyereket kell kergetni, immár a megfázás kockázata miatt is, hogy azonnal öltözzön fel. Egy szó mint száz, tíz perccel a kitűzött indulás előtt jó esetben már fel vannak öltözve, még fogat is kéne mosni és kiválasztani az oviba/bölcsibe bevitt mai játékot. Reggelit már nem is próbálok adni, arra ott az ovi/bölcsi, nincs időm 20 percig etetni őket. Emiatt néha gyötör a lelkiismeret, de fél 6-kor kéne kelni, hogy még egy kényelmes reggeli is beleférjen.

Ja, persze én mindeközben még csak a fél szememet festettem ki  - és ha szerencsém van, ezt észreveszem mielőtt kilépek a lakásból. Próbálnék én is öltözni, de ez mindig az utolsó pillanatra marad. Ilyenkor szokott aztán minden összeomlani. Kicsi bekakil, kiderül, hogy a nagynak nincs benn tornacucca, hogy a kicsinek nincs meg a vonata, pedig csakis az jó mára a bölcsibe. Szóval az utolsó 10 percig minden megy a maga útján és a végén minden elromlik. Ez minimum 10-15 perces késlekedést jelent. A hab a tortán az előszoba, ami nálunk írd és mondd 2 négyzetméteres. Négyünkre. Amikor a négyből kettő már feszült és rohanna, a másik kettő játszana – még ott is azon a fél négyzetméteren, ami jut nekik. Vedd már a cipőd, a sálad, a kabátod – már a saját hangom is utálom. Mire ki-ki megtalálja a hozzá tartozó ruhadarabokat, felveszi, becipzározza, újabb 10 perc mire kijutunk a lakásból. Sajnos nyárról át kell állnom téli időszámításra: azaz az előszobára nálunk 10 percet konkrétan rá kell számolni, ha egynél több ruhadarabot kell ott megtalálni, felvenni, felhúzni. Az eredmény: ha egyedül indulok a gyerekekkel 20 perccel később indulunk el mint kellett volna. Mindig. Hétvégén az állatkertbe, hétköznap az intézményekbe, délután az edzésre. Aztán meg rohanunk, mit szöszölsz fiam, az csak egy csiga, láttál már olyat kétszázat, menjünk mááááááááááááááár!

Címkék:
gyereknevelés
easyweb