szülőszoba | shop | új kollekció | rólunk | kapcsolat | partnerek | video | english
logo
 

 A konyhamalac leköszön – 9. lépés a kockahas felé

2011-11-09

Nem vagyok jó kedvemben. Rossz hangulatom oka legújabb elhatározásom, az ugyanis nem épp kedvemrevaló. Enni ugyanis jó! Még ha csak egy megcsócsált nutellás kekszről vagy némi keményre dermedt tejberizsről van szó. Nehogy már kidobjam, inkább hamm, megeszem – na ennek ezennel vége!

Elegem van abból, hogy minden igyekezetem ellenérem sem akarnak a fránya kilók moccanni, drasztikus lépéseket kell tegyek az ügy érdekében. Nem mintha eddig nem tettem volna meg (majdnem) mindent azért, hogy ledolgozzam a hájrétegeket, de most még jobban oda kell tegyem magamat. Doryu-nál már bőven túl vagyok a tervezett kezelések felén és jó lenne a végét megnyomni. A torna marad velem örökre, vagy legalább is ameddig nem leszek ismét terhes. És miután ennek valószínűsége igen csekély, hát marad. A kezelésekre viszont csak alkalmanként szeretnék visszajárni, ezért a bérlet finishét meg kell támogatnom egy jó nagy adag önmegtartóztatással. Szeretném úgy lezárni a 20 alkalmat, hogy a homlokomra (de inkább fenekemre, hasamra, combomra) legyen írva: lefogytam egy csomót, látjátok?

Nem vagyok elég türelmes és nehezen tudom elfogadni, hogy idő kell a testnek hogy átálljon, hogy amit évek alatt felszedtem, azt nem adhatom le egyik napról a másikra, és hogy tartós fogyásra gyúrok és nem cicilohasztó vízhajtós megoldásokat szeretnék, ezért most bekeményítek. Bízva abban, hogy ez kicsit felpörgeti az eseményeket. Egyetlen területen tudok még többet tenni az áhított fogyásért, és ez a kaja, pontosabban a nem kajálás. Úgy határoztam, hogy nem ehetek meg egyetlen egy gyerektányéron maradó ínycsiklandozó falatot sem. Sem reggel, sem délben, sem este. Sohasem. Azt vagy megeszi a gyerek, vagy megy a kukába, de én nem ehetem meg. Mert hogy én vagyok az ügyeletes és állandó konyhamalac kis családunkban és most ezt a szerepemet le kell adjam. Bánatomra a poszt üresen marad, más jelentkező nincs. És miután nagyon nehezemre esik ételt kidobni, ezért fájdalmas a búcsú konyhamalac önmagamtól. Másik erőteljes szigorítás értelmében este CSAK saláta, semmi más nem kerülhet a tányéromra. Ez a legnehezebb, még mindig. És nem annyira az étel mivolta miatt, hiszen szeretem, jóízűen eszem, már azt is megszoktam, hogy ez a vacsi és ettől kell jóllakni. Sokkal inkább azért komoly kihívás ez, mert ugyan egy salit összedobni nem nagy kaland és egész jó fantáziám is van hozzá, csak éppen az alkalmak hiányoznak. Én nem tudom más kétgyerekes hogy csinálja, de nálunk a legritkább esetben van vacsoraidő előtt nyugi és salátakészítésre alkalmas időpont. És hát egy anya – de én mindenképpen – a legritkább esetben készít olyan kaját amit csak ő eszik és a többiek inkább kikerülik a tányérjukon, be sem teszik a szájukba. Bezzeg tejbegrízt bármikor főzök, pedig abból egy falatot sem eszem. Vagyis elhatározásomat önzetlen anyai gondoskodásom is erősen hátráltatja.

Tehát a következő hetek kihívása a már oly rég áhított 70-es határ alá menni. És ehhez most kőkemény diétát kell beiktatnom. Mert most hogy mindenki mondogatja hogy mennyire lefogytál, nem mondhatom hogy ja, csak éppen a kilók mást mutatnak. Drukkoljatok, hogy a konyhamalac ne legyen éhes!

10. lépés a kockahas felé

Címkék:
fogyókúra, sport
easyweb