szülőszoba | shop | új kollekció | rólunk | kapcsolat | partnerek | video | english
logo
 

 Unom az álszent világot, elég a bezzeganyákból

2014-12-29

Bakker, anya lettem - én is felkiálthattam volna így, azon az éjszakán, amikor egész éjjel csak néztem azt a pár órás apró lényt, akit oly nagy fájdalmak árán préseltem ki magamból. Nekem azon az éjszakán esett le, hogy az eddigi életem véget ért: hogy lesz valaki (akkor még csak egy, azóta kettő), akiért örökké aggódni fogok. Egészen komoly terveket állítottam fel azon az éjszakán arról, hogy én többé nem alszom, mert néznem kell , ahogy lélegzik - mert számomra a pihenés,  mint olyan, véget ért. Leitner Olga erről az érzésről írt könyvet - amikor leesik a tantusz: mi mostantól anyák vagyunk. Olga korábban egy kereskedelmi csatorna szerkesztő-riportere volt, gyereke születése után önsegítő terápiaként kezdett el írni a Baba Magazinba - ezekből a cikkekből született a könyv.

Kiknek szól a könyved?

Az anyukák egy bizonyos részének. Azoknak, akiknek elegük van már abból, hogy mindig csak a gyereknevelés jó és szép oldaláról beszéljünk. Olyan anyukáknak szól, akik mernek frászt kapni, akik mernek kiborulni, de nevetni is saját magukon.

Miért döntöttél úgy, hogy szókimondó könyvet írsz?

Azért, mert unom már ezt az álszent világot. Egyrészt az írás jó kis terápia, tehát a gyerekneveléssel járó ambivalens érzéseket így sokkal egyszerűbb volt nekem kifejezni és megérteni, hogy leírtam, másrészt pedig az igazságot szerettem volna végre felszínre hozni. Ez eddigi visszajelzések alapján, úgy gondolom, sokan vélekednek így, ahogy én, csak éppen nem merik kimondani. „Gyerekről vagy jót, vagy semmit”- ez az elv uralkodik már hosszú ideje, Magyarországon. Esetleg a legközelebbi barátnőknek mernek totál őszintén beszélni az anyukák, de sokszor még nekik sem, mert bűntudatuk támad, amiért „rosszat” mond a gyerekéről. Azt szeretném elérni ezzel a könyvvel, hogy vállaljuk fel az érzéseinket és ne kerteljünk, ne csak a finom babapuszikról beszéljünk.

Divat ma elmondani az anyaság negatívumait? Vagy még mindig a rózsaszín habos-babás anyaságról akarnak olvasni az emberek?

Nem. Egyértelműen nem divat. Pedig annyi „gáz” divat uralkodik ma már, ez pedig még a kanyarban sincs sajnos. De nem is kéne, hogy divat legyen: ennek természetesnek kellene lennie. Ahogy az előbb is mondtam, az anyukák nagy része egyszerűen nem mer őszinte lenni saját magához sem, nekem ez a tapasztalatom. Részben érthető a „félelmük”, hiszen, ha valaki bevallja, hogy kikészíti a gyereke, vagy, hogy hiányzik neki a társaság, a munkahelye, akkor már teszik is fel neki a kérdést - általában az úgynevezett mintaanyák - hogy „akkor minek szültél gyereket?”  Egyszerűen nem értem, miért zárja ki a kettő egymást? Attól, hogy vágyunk másra is, mint a kakis pelenkák cseréjére és az órákon át tartó altatási procedúrára, attól még imádjuk a gyerekünket. Én magamról el nem tudom képzelni, hogy minden pillanatban, a gyerekemmel legyek, mert a hajam is kihullana tőle. Vannak persze tipikus nagybetűs anyák, akiket kielégít az otthonlét, aláírom. De miért kell megbélyegezni azt, aki nem csak a babázásban, gyereknevelésben látja élete értelmét? Hogy inkább habos-babás anyaságról akarnak-e olvasni az emberek? Szerintem már nem. Elég volt belőlük. Úgy érzem, új korszak nyílik az anyaság történelmében.

Neked mit jelent ez a könyv, mit jelent kiadni a kezed körül ezeket a gondolataidat?

Sok dolog van a könyvben, amit valószínű, nem mindenki mert volna leírni, tudva, hogy több ezren fogják olvasni. Megosztó, tabutémák. Én viszont hiszem azt, hogy ha egy kicsi mosolyt is csalok az édesanyák arcára, vagy ha egy kicsit is erőt adok nekik ahhoz, hogy merjenek őszintébbek, nyíltabbak lenni önmagukhoz és a környezetükhöz, akkor már megérte.

Neked mi volt a meglepetés azzal szemben amit az anyaságról korábban gondoltál?

Vicces, de korábban semmit nem gondoltam az anyaságról, csak egyetlen egy dolgot: szabadságvesztés. Soha nem akartam gyereket, úgy éreztem, teljes az életem úgy, ahogy volt. Az is volt végül is, nem éreztem, hogy bármi is hiányozna. De egyszer csak jött az érzés, ami mindent megváltoztatott. Most is tartom azt, hogy baromi sok lemondással jár egy gyerek - többről már nem is beszélve -, de amikor már anya az ember, akkor nyilván minden más háttérbe szorul, ez így van rendjén. Meglepetés? Hm… Talán az, amit soha nem hittem volna: egy másik embert - ez esetben emberpalántát - a saját érdekeim elé helyezni. Ezt korábban nem tudtam volna elképzelni. Magamnak mindig én voltam az első.

Mit jelent neked az anyaság?

Ezen bizony gondolkodnom kell. Több oldalas monológot mégsem mondhatok. Röviden megfogalmazva: az anyaság az, ami felnőtté tett. Ami nem engedi, hogy letérjek a jó útról, ami visszahúz a földre, ami józanul tart, és ami előrevisz. Mindenben. Az életemben, önmagam megismerésében és a céljaimban. Sokan mondják, hogy a gyerek az életük értelme. Nekem nem az értelme, mert az a kölyök születése előtt is volt. A kisfiam az életem része. És ez sokkal több szerintem.

Mi a véleményed a tökéletes anyákról?

Egyrészt nincs, másrészt van. :) Minden gyereknek az ő anyja a legtökéletesebb. De anyai szemszögből nézve nincsen. Emberek vagyunk, érző lelkek, akik néha kiborulnak, kiabálnak, veszekednek, hibáznak. Kivel nem fordul ez elő? Vannak viszont olyan anya típusok, akik azt hiszik magukról, hogy azok, és még hangoztatják is. Na, őket kerülöm el nagyívben. Mert hallgatni is rossz őket. Ők szerintem kisebbségi komplexussal küzdenek és tuti, hogy ők azok, akiknek ráadásul „tökéletes” gyerekeik is vannak.  Sok anyuka szerintem éppen az ilyen jellemű sorstársaik miatt hiszi azt, hogy ők mindig elcsesznek valamit.

És arról, ha valaki mindent az anyasága mögé helyez?

Vannak ilyenek. Én mindig azt mondom, hogy ha valakinek erre van szüksége, ha valakinek ez a jó és minden vágya beteljesedik a gyerekneveléssel, akkor hajrá. Én nem vagyok ilyen. És sokan nem ilyenek. Rengetegen vannak, akik például már másfél évesen beadják a gyereket a bölcsödébe, és visszamennek dolgozni. Na, őket a szuperanyák máglyán égetnék el legszívesebben, hiszen a kérdés megint jön: „Minek szült akkor?” Holott vannak olyan édesanyák, akik elbírnak akár 5 gyerekkel is, mert iszonyú kreatívak, le a kalappal előttük, de vannak olyan gyerekek is - a sokat vitatott „többemberes” gyerekre gondolok -, akik egyedül képesek leamortizálni az anyjukat néhány óra leforgása alatt. Az enyém is ilyen. És azt hiszem, a diliházban kötöttem volna ki, ha 3 éves koráig otthon kellett volna maradnom vele. :) Minden anya más és minden gyerek más. A lényeg itt is az szerintem, hogy mindenki azt tegye, amitől jól érzi magát a bőrében, amitől boldog. Hiszen, ha anya feszült, ideges, boldogtalan, akkor a gyerek is az lesz. De a boldog mama csakis boldog gyereket tud nevelni. Én be merem vallani, hogy - az átlaggal ellentétben - imádom a hétfőket, mert akkor tudok úgymond  „pihenni”. A kölyök egy örökmozgó és mellette hihetetlenül makacs és önfejű. És a hab a tortán: a dackorszakban van. Kell ennél több? :)

Címkék:
anyaság
easyweb