szülőszoba | shop | új kollekció | rólunk | kapcsolat | partnerek | video | english
logo
 

Örülök, hogy megtaláltál bennünket, köszöntünk a b.boom szülőszobán!

Ha itt vagy az azt jelenti, hogy neked is fontos hogy csinos kismama légy, hogy ne csak megtörténjenek veled a dolgok hanem igazi szereplője legyél kismamaságodnak, hogy az új trendekről időben tájékozódj és hogy olyantoktól értesülj várandósságról és szülésről, akik valóban átélték mindezt. Regisztrálj a szülőszobán, hogy elsőkézből kapj információkat a b.boom akcióiról és hogy nyomonkövesd terhességed állomásait. Ha van kérdésed, témaötleted, vagy épp kismamanaplót írnál nekünk, ne habozz, jelentkezz!

 Húznak-nyúznak majd kikapnak

2015-01-12

Amikor először találkoztam szülészemmel, még semmit nem tudtam róla. Csak annyit, hogy felkapott, hogy csak kedves rokonom protekciójával tudtam hozzá bejutni, de hogy mennyire a természetes szülés híve, azt nem tudtam róla. Így aztán első találkozásunkkor szemrebbenés nélkül kérdeztem a kedves mosolyú doktor urat, hogy lehet-e nála császárral szülni, mert én olyan mérhetetlenül rettegek és én – bár sok millióan túlélték – nem fogom kibírni. Nagyot nevetett. És milyen igaza volt. Életem két legszebb emléke a két (normál) szülésem, nem cserélném el őket a császármetszés műtétjének emlékével.

(tovább...)

 Már a szülésznők is gondozhatják a kismamákat – működik-e a rendszer?

2014-10-27

Egy júliusi rendelet szerint alacsony kockázatú terhesség esetében a nők szülésznőkre is bízhatják a terhességük gondozását. Hogy ezt a lehetőséget valóban igénybe vehessék, szükség volt a kockázatbesoroláshoz szükséges szakmai irányelvekre - szeptember óta ez is megvan, azaz most már tényleg gondozhatnak a szülésznők, bábák. De úgy tűnik, egyelőre nagy a bizonytalanság.

(tovább...)

 A szülész és az ő kismamái – avagy ki hiányzik kinek a szülés után?

2014-07-11

Miután megszületett a kisfiam hiányérzet uralkodott el rajtam. Hiányzott a szülés élménye, mert, hogy az ezúttal elmaradt. Még vajúdni sem volt időm, máris sürgősségi császárra toltak a műtőbe és kapták ki a babát. Az eszemmel tudtam, ennek így kellett lennie, örülhetek, hogy nem lett baj. A hiányérzet azóta is ott van, csak némileg csillapodott, már nem jön elő nap mint nap, nem nyalogatom a sebeimet folyamatosan. Szerencsére már nem vágyom arra, hogy szülésvideókat nézegessek a neten és nem akarom tudni ki mikor mit vágott, fogott és csinált miközben én mély altatásban nem lehettem ott a nagy pillanatban. Már nem gondolkodom azon, hogy mi miért történt, hanem örülök hogy mindenki megúszta épen és egészségesen.

(tovább...)

 Vállalnak-e szülészek decemberi szülést?

2014-06-11

Már írtunk arról, hogy karácsonykor születni bizony kitolás a gyerekkel. Hát még a szülővel – és most nem arra gondolok, hogy beigli helyett a kórházi kosztot eheti. Nem, kiderült, hogy a gondok már júniusban elkezdődnek – amikor a decemberre gyereket váró merész asszony orvost keres.

(tovább...)

 Anyák kómában

2014-06-06

Nemrégiben olvastam egy könyvet, ami arról szólt, hogy egy harmincas éveiben járó nő évek óta akart gyereket, de nem sikerült kihordani a babákat: több vetélésén és halvaszülésen volt túl. Ezután egy nem túl szerencsés napon egy létráról leesve bevágja a fejét egy kőbe, kómába esik, menthetetlenül sérül az agya. Már épp lekapcsolnák a gépről az eutanázia lelkes hívei, amikor is kiderül, hogy a nő pár hetes terhes – hogy erről ő maga tudott-e azt nem árulom el, de a férje biztosan nem. Ezután jön az erkölcsi dilemma: életben tartani vagy sem? A családtagok között kialakuló vita lényegében abban áll, hogy akarná-e hogy életben tartsák még pár hónapig vagy sem.

(tovább...)

 Az orvos figyelmeztet: ez bizony káros a babád agyára

2014-05-30

Folyamatosan megy a tévé jobb esetben lenémítva. Így legalább hallják, ha akar valamit az a gyerek, de így is ott villódzik, idegesít, megy reggeli baromság vagy épp nem gyerekszemnek való híradó. Mindig is zavart ez az ingergazdagság, a maga rossz értelmében, folyamatosan menő tévét én magam kapcsolom ki még a rokonoknál is. A miénket olyan alaposan kikapcsoltam, hogy már nincs is. Máshol azt látom, hogy unatkozó gyerek kezébe a buszon az apa telefont ad kígyós vagy szókereső játékkal, ahelyett hogy kinéznének az ablakon és ott találnának szórakozásra. Napjaim felét egy monitor előtt töltöm, talán ezért lettem szigorú monitorellenes. (Talán túlzottan is, 9 éves gyerekemről tegnap tudtam meg, hogy nem tud felvenni egy okostelefont.)

(tovább...)

 Mi a teendő, ha az utcán jön ránk a szülhetnék?

2014-05-26

A járdán szülni a világ egyik legforgalmasabb városában nem az a mód, ahogy a legtöbb ember elképzeli az ideális szülést, de néha ez nem választás és bár igen ritkán fordul elő, az anyák 2 százaléka ilyen váratlan helyzetekben hozza világra gyerekét.

(tovább...)

 Most már tényleg lehet járni csak szülésznőhöz a terhesség alatt

2014-05-23

Éppen egy évvel ezelőtt beszélgettem Vincze Felícia szülésznővel és Bodrogi Bea jogásszal arról, hogy alacsony kockázatú terhesség esetén  a várandós, ha úgy dönt, szakorvos helyett szülésznőhöz járhat 9 hónapig terhesgondozásra – akkor tavaly szeptemberi hatálybalépésről volt szó, most úgy tűnik, idén július 1-től valóban így lesz.

(tovább...)

 Jelek, melyek arra utalnak, hogy ideje lecserélni a szülészedet

2013-07-17

Több orvost, több okból cseréltem már le. Valahogy az ember várandósan és később a babájával lesz erre háklis. Addig ami jön elfogadja, legyen az egy kontár vagy egy szakmai nulla, na de ha már a magzatról vagy a gyerekről van szó, akkor szúrós szemmel kritizáljuk az orvos minden lépését, elemezzük minden döntését. (Rosszabb esetben felülbíráljuk a diagnózisát, és még rosszabb esetben mi találjuk el.)

(tovább...)

 Védjen-e a védőnő?

2013-06-10

Kapásból meg sem tudnám mondani, hány védőnővel volt dolgom. Rögvest kiderítem.

Az elsővel kapcsolatunk rövid volt, és mivel tudtuk, hogy – költözés miatt – mindjárt itt a vége, nem is volt túl elmélyült és baráti. Legalábbis részemről ezen okok miatt nem sikerült az ismerkedés, de sajnos a többiekkel sem lett mélyebb a barátságunk, pedig őket hosszabb ideig boldogítottam. De ez nem biztos, hogy (csak) az ő hibájuk.

(tovább...)

 Jelek melyek arra utalnak, hogy ideje lecserélni a gyerekorvosodat

2013-06-07

Nagyon vártam az első találkozást a gyerekorvosunkkal. Én vagyok az anyuka, ez felfoghatatlan státusznak tűnt akkor régen, 5 és fél évvel ezelőtt. Még a kórházban is az ’anyja neve’ rubrikába majdnem a saját anyám nevét írtam – mikor leesett, hogy mostantól bizony ez én vagyok. Szóval bizakodva vártam az orvost, aki első látásra nagyon szimpatikus volt. Pár hónap alatt a doktor úr abszolút leszerepelt.

(tovább...)

 Mondd hogy ÁÁÁÁ!

2013-01-16

Gyakran találkozunk azzal a hiedelemmel, mely szerint a nők minden gyermekük születésével egy fogukat elvesztik. Ezt azzal magyarázzák, hogy a magzat fejlődéséhez az anya fogaiból vonódnak ki az ásványi anyagok. Ez a mende-monda vagy népi bölcsesség azonban tévedés. Az anya fogai a terhesség alatt sem fogékonyabbak jobban a fogszuvasodásra, és a magzat miatt nem csökken a fogak ásványi anyag tartalma sem.

(tovább...)

 Mr. Flanel- Kispapanapló 10. rész

2011-04-20

Ország-világ őt ajánlotta. A Tolsztoj-gurut, aki nem szülést vezet, hanem akinek az anyukák szülnek. Ő az első Mindent vagy semmit győztesének apja, akire büszke másfél órát vártunk. Közben viszont megnézhettük Julio Iglesias egyik fantasztikus koncertjét az elejétől egészen a végéig, sőt, utána még Mike Oldfield harangjaiba is behallgathattunk.

(tovább...)

 Mészárszék a gyermekágyon

2011-01-25

A szülőszoba szerkesztősége egyre gyakrabban kap olyan leveleket, melyek alapján úgy döntöttünk, hogy új rovatot indítunk. A házassággal, együttéléssel, családdal, terhességgel, szüléssel, gyerekneveléssel összefüggő témákat dolgozunk fel jogi szempontból, szakértőnk, dr. Győrbiró Dorottya ügyvéd segítségével.
A rovatot nem túl vidám témával, egy komplikációval terhelt szüléssel kezdjük, melynek kapcsán a szülő nőt a kórházban megillető jogokról kérdeztük az ügyvédnőt. Anna (nevezzük így) története következik.

(tovább...)

 Influenza – reloaded

2011-01-17

A 2009-es karácsony különleges volt az életünkben. Nemcsak azért, mert először töltöttük immár négyesben, hanem mert itthon ültünk. Nem mentünk sehová, nem hívtunk vendégeket: nálunk ugyanis látogatás-stop volt a H1N1 miatt. Hárman ugyanis (a felnőttek és nagyfiam) be voltunk oltva, de az akkor félévest még nem lehetett oltani. Így aztán hozzánk oltástagadó nem léphetett be: volt is sértődés, fejcsóválás, meg nem értés, de a sarkunkra álltunk. Aki látni akar, oltasson. Néhányan megtették, de a legtöbben nem. Ez volt tavaly. De mi a helyzet az idei szezonban? Azok kedvéért, akik pár hete megjelent cikkünket nem olvasták, vagy akkor még nem tartották aktuálisnak, most újra közreadjuk. Mert úgy néz ki, idén is közeleg a járvány.

(tovább...)

 Háborítatlan szülés: akár otthon, akár a kórházban

2010-12-21

Mindkét gyerekemet kényelmes franciaágyon szültem, a földön térdelt a szülésznőm, ágy szélén ült a doktor, férjem a fejemnél bátorított. Tévedés, nem otthon voltam, hanem kórházban, otthoni körülmények között. Kellett a tudat, hogy pár méterre tőlem ott van minden eszköz, amire bármilyen váratlan esemény során szükség lehet. Talán gyáva vagyok, és még két abszolút problémamentes szülés után sem mernék a saját nappalinkban, a saját fürdőkádunkban vajúdni és szülni. Valahogy olyan bizarrnak érezném, hogy a szomszédok végighallgatják ezeket a nem mindennapi pillanatokat. Na de nem mindenki ilyen bátortalan, és ők hamarosan szabályozott, legális formában szülhetnek majd otthon.

(tovább...)

 Egy EU-konform szülés

2010-12-01

Szülni mindenhol nehéz, de talán külföldön – idegen környezetben, úgy hogy körülöttem, rólam nem az anyanyelvemen beszélnek – talán még nagyobb feladat. Egyik olvasónk Brüsszelben csinálta végig az egész terhességét, ott is szült – a kórházi protokoll néhány dologban eltér az itthonitól. Az ő szüléstörténete következik.

(tovább...)

 Még mindig terhes vagy???

0201-01-06

Van egy gyerekem, aki két héttel előbb jött és egy másik, aki öt nappal később. Hogy melyik volt a jobb? Talán most meglepőt mondok: a túlhordás. De csak utólag. Ez itt a túlhordás reklámjának a helye. (És ha már pr, akkor már lehetne valami normális neve is, nem ez az elnyűtt pulóverekre hajazó túlhordás.)

(tovább...)
easyweb