BABY BOOM - ilyen a nagycsaládos élet a b.boom kismama divat blogger anyukáinál

Ha rendszeres olvasóink vagytok, bizonyára tudjátok, hogy az elmúlt fél évben két bloggerünk, @igenanya Rozi és @_hello_itt_mimi_ Mimi is nagycsaládos édesanyákká váltak. Rozi kislánya, Frida éppen 7 hetes, Mimi Ellája pedig most lett 7 hónapos, ezért arra gondoltunk, hogy megkérdezzük őket, hogy milyen az a bizonyos #háromgyerekkelazélet, hogy érzik magukat és milyen kihívásokkal néznek szembe a hétköznapokban. Fogadjátok szeretettel! 

b.boom: Mennyi idősek a gyerekek és hogyan jellemeznétek őket a b.boom blog olvasóinak? 

Rozi: Máté, a legnagyobb, 6,5 éves, azt szoktam mondani neki, hogy a kedvenc kisfiam. 😃 Nagyon érzelmes, segítőkész, született nagytesó. Imádja a húgait és rajong minden járműért. 

Emma, a 3 éves szélvész, aki kábé 1,5 éves elkezdett beszélni, és azóta se hagyta abba. Igazi kis jég hátán is megélő csajszi, aki természetesen mindenben a bátyját szeretné utánozni, és mindig az is kell neki, ami a bátyjának. 

Frida pedig 7 hetes, életünk kihívása, egy igazi matrica baba napközben, viszont cserébe úgy néz ki, a háromból ő a legjobban alvó gyerekünk, éjjelente maximum egyszer kel, de fiatal kora ellenére már többször átaludta az éjszakát – a testvéreinél erre éveket kellett várni. 

Mimi: Nálunk Dani 5 éves, elképesztően okos, határozott, igazi vezéregyéniség. Nagyon karizmatikus kisgyerek, de ő már születésekor sem volt hétköznapi! 

Hédi 3 éves és nagyon hasonlít rám kívül-belül. Ha biztonságban érzi magát akkor vagány, vicces, sziporkázó kislány. Társaságban viszont nehezen oldódik, megválogatja, hogy kikkel barátkozik és magasan is van a mérce: mindenkit a szerelmetes bátyjához viszonyít. 

Ella 7 hónapos és az eddigiek alapján azt mondanám, hogy tök más a személyisége, mint az előző kettőnek! Nagyon vidám, mosolygós, barátságos baba.

(Mimi és a három gyerek)

b.boom: Meséljetek nekünk arról, hogy TI hogy érzitek épp magatokat? 

Rozi: Nagyon jól érzem most magam. Épp szombat van, hajat mostam, sminkeltem, szép ruhába öltöztem, a nagyok már a Dédinél, mi pedig a férjemmel épp dolgozni megyünk. Vagyis én, ő pedig jön segíteni. Most tényleg segítség, ugyanis az Éva magazin Micsoda nők voltak! podcastjához veszünk fel két új részt, egy nagyon jó mikrofonnal, ami a legapróbb zajokat is felveszi. Egy videós meetingnél nem gond, ha közben épp szoptatok, vagy ott van velem Frida baba, de a podcastnál muszáj, hogy a felvétel idejéig picit kartávolságnál messzebb legyen tőlem. Így amíg forog a felvétel, Apával fog sétálni vele, de a szünetben természetesen azonnal az övé vagyok.

Mimi: Fáradtan, de remekül érzem magam. Biztos sokat számít az is, hogy nyár van, ‘könnyű az élet’ - legalábbis sokkal könnyebb, mint mondjuk februárban, amikor önmagában az is egy kabaré volt, ahogy próbáltunk felöltözni és kiszállni az autóból. Egész nap kint vagyunk a kertben, a gyerekek játszanak (már nem járnak oviba), én is tudom tenni a dolgom mellettük. Esküszöm még a kánikulának is örülök. Tavaly júniusban végig szakadt az eső, én akkor még bőven a terhességi rosszullétek mellett próbáltam túlélni és ott kakukkoltunk a négy fal között szinte egész hónapban. Most minden sokkal jobb. 

b.boom: Az első babás önmagatokhoz képest milyenek vagytok most, három gyermekes édesanyaként? 

Rozi:  Sokkal lazább, de sokkal fáradtabb is. Nyilván 😃 De imádom, hogy bárhova nézek a lakásban, mindenhol van egy gyerek. Ráadásul 3 különböző korosztály, Mátéval már komoly, nagyfiús dolgokról is lehet beszélni, Emma a kis cserfes, cuki, vicces gyerkőc, Fridával meg megy az egész napos összebújás, baba illat. Igyekszem nagyon kiélvezni és megélni ezt az időszakot, mert ez most minden kihívása és nehézsége ellenére nagyon-nagyon jó.

Mimi: Nagyon más 😃 Elsősorban én is azt a két dolgot emelném ki, amit Rozi - lazább és fáradtabb vagyok. Jobban tudom kezelni a dolgokat, mint akkoriban. Anno nagyon sok feszültség volt bennem a bizonytalanság miatt, mert nem tudtam, hogy milyen lesz egy kisbabával az élet, és azt sem, hogy milyennek kellene nekem, mint édesanyának lennem. Nem találtam a helyem. Utólag már azt is tudom, hogy kifejezetten rossz hatással volt rám az a sok anyukás-kisbabás online fórum, ahol próbáltam ismeretekre szert tenni. (Végül kiléptem az összesből, halleluja!)

(Rozi a b.boom ruhájában, a család hozzá öltözött)

b.boom: Milyennek mondanátok ezt szülésélményeteket az előző kettőhöz viszonyítva?

Rozi: Ez volt a legjobb szülésélményem, amihez be kell valljam, nagyban hozzájárultak a kórházi alkalmazottak. Mindhárom gyermekemet ugyanabban a kórházban szültem, ugyanazzal az orvossal. A dokim mindháromszor ugyanolyan jó volt, nem véletlen tartottam ki nála. Viszont a kórházban sok új nővér és csecsemős volt, akik nagyon sokat segítettek, mert hiába harmadik gyerek, itt nincs rutin, van olyan anyuka, mint például én, akinek igenis harmadjára is szüksége van segítségre. A pandémia miatt pedig 2 nap után hazaengednek mindenkit, akivel (és nyilván a babájával) nincs gond, így nincs teltház a kórházban, én 1,5 napot például teljesen egyedül voltam egy háromágyas kórteremben – hát az isteni volt. És például apróság, de nekem nagyon fontos apróság, amit soha életemben nem fogok elfelejteni, a császár előtt volt egy pár perces lelki megzuhanásom. Akkor tudatosult minden, hogy megint műtét, hogy mindjárt három gyerekes anyuka leszek. Lehet, picit el is fehéredtem, mert gyorsan odajött hozzám egy műtős fiú, megfogta a kezem, rám nézett és azt mondta: minden rendben lesz. Akkor pont ennyire volt szükségem és ezért nagyon hálás leszek neki mindig.

Mimi: Érdekes, hogy Rozi is ezt mondja. Nekem is a harmadik a legjobb szülésélményem! A mostanival együtt három császármetszésem volt, de messze ez volt a legjobb. Én is kiemelném, hogy a kórházi csapat milyen fantasztikus munkát végzett! Bennem is volt egy erős szorongás, például amikor ráeszméltem, hogy a műtőasztalon maszkban kell majd feküdni, konkrétan pánikrohamom lett. A János kórház dolgozói viszont mindent megtettek azért, hogy ez elmúljon és nem győzök hálálkodni nekik. Most először már a szülés estéjén (Ella reggel jött világra) kint volt nálam a bébi és hihetetlen jó érzés volt. Büszke voltam magunkra! Mindössze pár órát töltöttünk külön. 

b.boom: Mi az, ami könnyebb a nagycsaládos életben, mint amire számítottatok? 

Rozi: A mindennapok. Nem tudom... kábé mindent sokkal nehezebbnek gondoltam. A napokat, az elindulásokat, utazásokat, az éjszakákat, egy közös sétát.  De én ilyen vagyok, direkt a legrosszabbra készítettem fel magam. :D És most jó, mert minden könnyebb, a nagyok ultra jófejek, eljátszanak együtt, amíg szoptatok, vagy altatok, Máté fiam segít Emmának, ha én nem vagyok kéznél. De a legnagyobb segítségem a férjem, három gyereket menedzselni nem egyszülős mutatvány, szóval nagyon hálás vagyok neki, amiért hozza-viszi a nagyokat, bevásárol, fogadó órára megy, ha kell, satöbbi. És hát ott a Papi, meg a Dédi is, akik ugyanígy ugranak, segítenek, amint mondjuk Apa a két munkahelye miatt esetleg nem tudja megoldani. Szóval nagy köszönettel tartozom nekik is.

Mimi: Sokkal könnyebb a gyerekmennyiséget kezelni, mint azt gondoltam! Valamiért úgy képzeltem el, hogy amikor hárman lesznek, óhatatlanul valaki a háttérbe fog szorulni és ezáltal sérül majd. Hálistennek abszolút nem így történt! Mi egyébként is nagyon ‘egyben vagyunk’ családilag, de ahelyett, hogy Ella szétzilálta volna a megszokott egységet, úgy beilleszkedett közénk, mintha mindig is velünk lett volna. Nagyon sokat hordozok - az első hónapokat praktikusan rajtam töltötte Szipi. Most, hogy már nagyobb, az ébren töltött idejében ELŐFORDUL, hogy le tudom rakni, akkor szívesen játszik a testvéreivel vagy rágcsál valamit, de ha nyűgös, még mindig rajtam köt kit. Rajtam is alszik napközben. Nekem nagyon jó így és praktikus is. 

(Fridával)

b.boom: Mi okozza a legnagyobb nehézséget? Milyen kihívásokkal küzdötök? 

Rozi: Nagyon tudatos odafigyelést igényel, hogy mindhárom gyerek megkapja a neki külön kijáró figyelmet, foglalkozást, közös ’mi-időt’. Ez sokszor okoz lelkiismeretfurdalást, amikor úgy érzem, hogy mondjuk Mátéra kevesebb időm jut, hiszen ő harcolja ki a legkevésbé, mert ő már sok mindent meg tud oldani, nem vár rám. De egy közös séta, boltba járás, vagy beszélgetés, amíg mondjuk én zuhanyzom, mindig sokat segít. Utána teljesen más, amikor kap legalább 10 percet, amikor csak rá figyeltem, amikor csak vele törődtem.

Mimi: Nekem egyértelműen az okozza a legnagyobb nehézséget, hogy legyen énidőm, jelentsem ez bármit.  Jelenleg az a luxus az életemben, ha úgy meg tudom szárítani a hajam, hogy valaki el tudja foglalni Ellát és nem sír (egyébként retteg a hajszárítótól, meg mindentől ami hangos.)Szeretnék néha csak úgy leülni, újságot olvasni vagy elmenni shoppingolni anélkül, hogy valaki 5 perc után elkezdeni kérdezgetni, hogy mikor indulunk már? Most úgy érzem, hogy ez nem a közeljövőben lesz… De ha valamit, hát azt nagyon megtanultam anyaságom 5 évében, hogy ‘ez is elmúlik’ - jövőre már tuti lesz rá alkalom. Szinte kivitelezhetetlen az is, hogy a férjemmel kettesben legyünk, Ella nagyon anyás és kevés a segítségünk. Pont júliusban leszünk 7 éves házasok de a mai napig egymás társaságából merítünk erőt, és mindkettőnknek hiányzik, hogy rendszeresen legyen legalább egy óra, amit csak egymásra tudunk fordítani. Bár most, hogy ezen gondolkodom, lehet, hogy a hozzátáplálás még ennél is nehezebben megy 😃

b.boom: Hogyan viszonyulnak a nagytesók a kicsihez? Az eddig eltelt idő alapján, hasonlít valamelyikükre Frida, Ella?

Rozi: Imádják a nagyok Fridát, nagyon várták már és most, hogy itt van sem csökkent iránta a szeretetük. Sőt. Alig várják, hogy felkeljen, és „dumálgathassanak” vele, ahogy ők mondják. És persze már alig várják, hogy másszon, járjon, beszéljen és tudjon velük játszani. 

Mimi: Nálunk is óriási rajongótábora van Szipkának. Meglepő módon Dede az, aki az első pillanattól kezdve konkrétan rajong érte. Nincs olyan rossz nap vagy elfajult hiszti, amiből Szipi egy pillanat alatt ne rángatná ki pusztán azzal, hogy ránéz.
A két nagy közül inkább Danihoz hasonlítanám Ellát, csak finomabb, ‘kislányos’ változatban. Már a pocakban is nagyon hasonlóan viselkedett, talán ezért is hittem azt sokáig, hogy Ella egy Samu! 😃 Kíváncsi vagyok, hogy ez később is így marad-e.

b.boom: Mi az, ami leginkább változott és nagyon érzitek a hatását?  (Akár magatokon, akár a család dinamikájában, akár a gyerekekkel való kapcsolatotokban…) 

Rozi: Apa nagyon sokat változott. Mindig azt mondom, hogy az apáknak egyel kevesebb gyerekük van mindig, mint nekünk nőknek, ez most is igaz, mert ugye neki most kettő van, a két nagy, őket kell szórakoztatnia, amíg én a babával vagyok. Nyilván, hiszen ő nem tudja 100%-osan úgy ellátni a szoptatás miatt a babát, mint én. Cserébe a nagyokat nagyon jól menedzseli, amikor látja rajtam, hogy már sok ( :D ), akkor megszólal: „Na, gyerünk gyerekek, elmegyünk valahova!” Múlt hétvégén nem volt túl jó idő, úgyhogy elmentek autókázni egyet. Pont az a 2 óra kellett, hogy Fridát letudjam és én is kicsit visszaszellemüljek. Szóval régen lehet, hogy nem ment volna el kettővel, mert sok lett volna neki, most viszont simán kirázza a kisujjából. Alakulunk, fejlődünk, egyénileg is és családilag is. 

Mimi: Én a saját testemen látom, hogy most más mint régen. Nehezebben alkalmazkodott a terhességhez is, nehezen változik vissza…. Nem tudom, hogy ez egyébként is most történt volna meg, úgymond ‘életkori’ dolog vagy a szülés hozta elő, mindenesetre érzem, hogy eljött az a pont, hogy nem zsákmányolhatom ki magam a végtelenségig. Felismertem, hogy igenis oda kell figyelni a pihenésre, a megfelelő táplálkozásra, meg kell inni azt a két-három liter vizet még akkor is, ha utálom… karban kell tartani ahhoz, hogy még sokáig olajozottan működjön. Mondjuk biztos az sem segít, hogy kb. 5 éve nem alszom! 

b.boom: Ha lehetne egy kívánságod, mi lenne az? 

Rozi: Ha Anyukám köztünk lehetne, az nagyon jó lenne. Imádná a harmadik unokáját is, szerintem kábé állandóan itt lenne nálunk. Sőt, szerintem még ilyen nagyi-gyesre is eljött volna, csak hogy tudjon nekem segíteni.

Mimi: Hosszú, boldog és egészséges életet kívánnék magamnak és a családomnak! Szeretnék legalább 100 évig élni, ebben a házasságban, látni a gyerekeimet családot alapítani, vigyázni az unokákra, dédunokákra… ez a legnagyobb kívánságom.

b.boom: Mit gondoltok, milyen lesz a helyzet fél év múlva? 

Rozi: Fél év múlva karácsony lesz (hűű, de várom 😃 ), úgyhogy mindannyian a karácsonyi csúnya pulcsijainkban fogunk otthon mézeskalácsot sütni, és karácsonyi dalokat hallgatni az új otthonunkban, aminek addigra véget ért a felújítása is 😃 Közben mindenki megszokta és megszerette az új környezetét (iskola, óvoda). De valószínűleg akkor se feltett lábbal fogok olvasni a nappaliban, ugyanis kábé akkor már Frida mászni fog. Szóval valószínűleg azon fogunk fáradozni, hogy ne rántsa magára a karácsonyfát. És biztos vagyok benne, hogy éjjel alig fogunk aludni, addigra ugyanis már megkezdődik a fogzás, és biztos lesz vagy egy növekedési ugrás, vagy egy szeparációs szorongás vagy egy front is, ami megkeseríti az éjszakáinkat. Viszont fél évvel több vicces, emlékezetes vagy épp megható élményünk lesz a gyerekeinkkel, amit elraktározhatunk a szívünkbe öreg korunkr

Mimi: Jeeee, én is imádom a karácsonyt! Fél év múlva Ella elmúlt egy éves. Mivel már most egyedül ül és áll, addigra tuti, hogy járni is fog, tehát még kevesebb időm lesz unatkozni! HURRÁ!!! Dede nagycsoportos lesz, szóval ezerrel bújjuk majd az iskolák prospektusait és nézzük a nyílt napokat. A nagyokat sísuliba fogom hordani, mert nagyon-nagyon remélem, hogy a következő télen már együtt száguldunk a pályákon! Szép mutatvány lesz a három gyerekkel (jó, Ella persze nem fog csúszni, ő majd szánkózik!) Egy biztos - unatkozni nem fogunk!

b.boom: Nagyon köszönjük a beszélgetést lányok, reméljük, hogy a következőt már személyesen hozzuk össze. Kíváncsian várjuk a folytatást!

Kövessétek Rozit és Mimit az Instán.

Még több kismamás tartalomért irány a b.boom kismama divat Instagram oldala!