Az anyai megérzés mindenek felett vagy mégsem? - kismamanapló S03E02

Legutóbbi bejelentkezésemben úgy köszöntem el, hogy mi már tudjuk, ki lakik a pocakban. Nem mondom, hogy az év fricskája, mert 2020 már előrukkolt néhány váratlan fordulattal 🤦🏻‍♀️ de túlzás lenne azt állítani, hogy nem lepődtem meg, amikor megtudtuk, hogy kislányt hordok a szívem alatt.

Tudom, hogy minden terhesség más (ha pénzre válthatnám ahányszor hallottam ezt a mondatot, szép summa csücsülne a bankszámlámon), én mégis úgy gondoltam, hogy kihordtam egy fiút és egy lányt is, tudok ezt-azt a terhességről, így harmadjára igazán tapasztalt kismamának számítok. Mondanom sem kell, hogy nem jött be a papírforma, semmilyen szinten! De kezdjük az elején.

Még híre hamva nem volt a terhességi tesztnek, amikor észrevettem, hogy szokatlanul, szinte folyamatosan éhes vagyok. Persze, először arra fogtam, hogy a síelés alatt több energiát vittem be, mint általában és a szervezetem nem állt vissza normál üzemmódba. De valahogy mégsem stimmelt a dolog: a citrom különösképp vonzott.
Mindenre facsartam egy jó adag citromot, a salátától a rántott karfiolig, tocsogott a citromlében bármi, amit megettem.
Aztán az egyik délután, miközben épp majszolgattam a szinte ehetetlenül savanyúra áztatott kajámat, átsuhant egy gondolat az agyamon, hogy én 1000%, hogy terhes vagyok és kisfiú lesz.
Nem is kellett több, a férjemmel azonnal közöltem is a megérzésemet, ő pedig - mivel tudja, hogy gyerek dolgokkal kapcsolatban nehéz velem vitatkozni - szemrebbenés nélkül elfogadta a tézisem, miszerint lesz még valaki, aki tovább viszi a családnevünket.  Óramű pontossággal működő ciklusom volt, tudtuk, hogy nagyjából egy hetet kell még várni, hogy a korai tesztek igazolni tudják a sejtésemet, így megkezdődött a visszaszámlálás.  Onnantól, hogy a kezemben tartottam a pozitív ClearBlue-t, lázasan figyeltem a ‘jeleket’, amik egytől egyig alátámasztották az anyai szív jóslatát!
Végignéztem a saját írásom minden pontját ezzel kapcsolatban - ha nem olvastad, itt megteheted.

Kínai fogantatási naptár

A fiam és a lányom vonatkozásában is bejött, lássuk, hogy mit mutat: fiú. Ezzel magamban eldőltnek tekintettem a kérdést, de haladjunk tovább.

Kívánósság, level 100

Nem elég, hogy ráfagytam a savanyúra, megkívántam a SÖRT. Én, aki évek óta egyetlen kortyot sem ittam, másra sem tudtam gondolni, mint egy jó hideg sörre vagy ciderre.
Aztán a csípős - egy kis chili pehely nem árthat, szórtam mindenre IS.  Egyre magabiztosabban hittem, hogy nem tévedhetek ugyanis a Dedével (a fiunk) pontosan ugyanez volt a menetrend. Savanyú, csípős, tészta, sör. Mégis milyen kislány rendelne ilyen kajákat az anyjától? Csakis egy nagybetűs FÉRFI akar ilyeneket enni!

Szőröstül-bőröstül?

Belefutottam egy olyan írásba is, hogy ha az anyuka haja kivörösödik, akkor kislányt vár, de ha a lába kezd el erősen szőrösödni, fia lesz.  Biztos ami biztos alapon csekkoltam a lábszáram és döbbenten tapasztaltam az ott uralkodó állapotokat, pedig egyáltalán nem vagyok szőrös típus, még a terhesség alatt sem! Egy dolog viszont nem stimmelt, mégpedig az arcbőr: a szép bőr kisfiúra, a pattanásos kislányra utal, hisz az utóbbi “elrabolja az anyukája szépségét”.  Nos, az addig pergamen szárazságú, fakó bőröm úgy kirügyezett, mint egy serdülő kamasznak. Telis tele voltam pattanásokkal, de arra fogtam, hogy megváltozott a táplálkozásom (a korábbi, full egészséges életmódom helyett junk foodon, azaz pizzán és Smack levesen éltem túl az első trimesztert, mint azt olvashattátok) és felborult a hormonháztartásom is, tehát a kivétel fölött szemet hunyhatunk.  Úgy indultunk el a férjemmel a 12. heti ultrahangra, hogy a házunkat feltenném a megérzésemre, annyira biztos voltam magamban.

A megszokott helyre, megszokott orvosunkhoz mentünk, akiben feltétel nélkül megbízunk. Rá is kérdezett, hogy HA úgy alakul, szeretnénk tudni a baba nemét? A válaszunk természetesen igen volt.
Nagyon megható volt látni azt a csöpp kis embert, aki az magához képest óriásit nőtt, már egészen baba formát öltött.

Ezt az érzést például nem lehet megszokni, ugyanolyan libabőrös lettem, mint 5 évvel ezelőtt, életem első ultrahangos vizsgálatán.
Szinte mindent végigvettünk már, a doki megnyugtatott, hogy semmilyen eltérést nem lát, ami ebben a magzati korban kimutatható, már csak két fontos dolog volt hátra: a szív vizsgálata ÉS A BABA NEME. De Baba sehogy sem akarta megmutatni magát, pedig legalább háromnegyed órája nézegettük.  Lássuk akkor a szívet. Látszólag tökéletes. Pulzus: 150 felett.  Ennél a pontnál - épp úgy, ahogy jött anno a megérzés, hogy terhes vagyok - egészen határozottan éreztem, hogy hamarosan azt fogjuk hallani: kislányunk lesz és ez egyszer nem tévedtem. (Természetesen beugrott, amit olvastam: a 140 feletti pulzus a hiedelmek szerint kislányt jelez 😅)
“Nem akarok vitatkozni a kismamával, de én nem látok a lába között csomagot. Lehet, hogy igazam van?” - szólt a kérdés és eszem ágában sem volt vitatkozni, ugyanis tisztán láttam én is, hogy semmi nincs a két lábacska között. Piff, nesze neked anyai ösztön, ami 70 százalékos bizonyossággal megsúgja a születendő baba nemét!!! SKANDALUM.

Száz szónak is egy a vége: így tudtuk meg, hogy az Edvárd Sámuelnek hitt hasbaba valójában Ella Abigél, akit nagyon-nagyon várunk.

A következő blogban arról fogok mesélni, hogy milyen érzések kavarognak bennem mostanában, miben más vagy épp ugyanolyan ez a terhesség, mint az előző kettő, frusztrál vagy sem a többi kismama látványa Instán és mi az, amiben próbálok tudatosabb lenni.

Instagram:
https://www.instagram.com/_hello_itt_mimi_/